József Attila: Sas

Micsoda óriás sas
száll le a zengõ mennybolt
szikláira. E szárnyas
a semmibõl jött, nem volt.

A mindenséget falja
csilló azúri csõre.
Vaskarma tépi, marja
a meleg húst belõle.

S a fogoly világ hullat
könnyes üvegszemekkel
vércseppes pihetollat.
Ez a pirosló reggel.

E madár könnyû röpte
a létet elragadta.
Nincs magasság fölötte
és nincs mélység alatta.

Az egyik szárnya lelkem,
a másik szárnya Flóra.
Én õt váltom és engem
õ vált így új valóra.

1937. jún.

Attila Jozsef: Eagle

Translation by Zsuzsanna Ozsváth and Frederick Turner

Eagle, gigantic, diving
heaven's echoey precipices!
What winged thing's this, arriving
from voids and nothingnesses!

His starry beak of azure
devours the vaulted cosm,
his talons of erasure
rip at its flesh-warm bosom.

The world's eyeball, transparent,
weeps at the the bloody capture,
the downy feathers errant.
This is the red dawn's rapture.

There is no height above it,
essence is torn and savaged;
there is no depth beneath it,
being itself is ravished.

One wing is my own aura,
the other wing is Flóra:
newborn, beyond all seeming,
each thus in each redeeming.

József Attila (1905-1937)