József Attila: A kutya

Oly lompos volt és lucskos,
A szõre sárga láng,
Éhségtõl karcsú,
Vágytól girhes,
Szomorú derekáról
Messze lobogott
A hûvös éji szél.
Futott, könyörgött.
Tömött, sóhajtó templomok
Laktak a szemében
S kenyérhéját, miegymást
Keresgélt.

Úgy megsajnáltam, mintha
Belõlem szaladt volna
Elõ szegény kutya.
S a világból nyüvötten
Ekkor mindent láttam ott.

Lefekszünk, mert így kell,
Mert lefektet az este
S elalszunk, mert elaltat
Végül a nyomorúság.
De elalvás elõtt még,
Feküdvén, mint a város,
Fáradtság, tisztaság
Hûs boltja alatt némán,
Egyszer csak elõbúvik
Nappali rejtekébõl,
Belõlünk,
Az az oly-igen éhes,
Lompos, lucskos kutya
És Istenhulladékot,
Istendarabkákat
Keresgél.

1924

Attila Jozsef: The dog

Translation by A. Roboz

It was so slovenly and slimy
Its fur was yellow flame
Slender with hunger,
Lean with desire
From its sorry waist
The cold night wind
Was steaming far away.
It was running, begging.
Jammed, sighing churches
Were living in its eyes
And it was searching for
Some breadcrust or the like.

I felt so much pity for it,
As if the poor dog
Had come out of me.
And, worn out
By the world, there
I saw everything.

We go to bed,
Because we are supposed to
Because the night comes,
And misery makes us
Finally fall asleep.
Yet, before that,
Lying like the city,
Silently under the cool cover
Of fatigue and purity
All at once,
From its daily hiding place,
From inside us,
It comes forward,
That so very hungry,
Slovenly, slimy dog,
And it is searching for
Some God-litter,
God-pieces.

József Attila (1905-1937)